2000. december (3/4)

Tartalomjegyzék: 
Szerző
2
Bevezető
3
Közép-Európa és az angolszász politika
3
Az anglofil hálózat
Szerző
10
Élet és halál – kérdések
Szerző
12
Merre tart a gyógyszertár?
Szerző
16
Minden völgy után jön egy hegy
18
Kapcsolat a természettel (részletek)
Szerző
24
Beszélgetés Kampis Miklóssal
Szerző
28
Mit tanulok a szabad főiskolán?
29

Bevezető

Leépülés és halál - válság és pusztulás: régóta foglalkoztatják az embereket. Manapság ezek a fogalmak olyan összekuszáltan és homályba merülten húzódnak meg tudatunk mélyén, hogy szinte kiszámíthatatlan, hogy kiből milyen reakciót vált ki felemlítésük.

Egyrészt mély aggodalommal szólunk környezetünk és egészségünk romlásáról és szorongva várjuk a holnapot. Vagy a halasztást nem tűrő problémákat látva lelke­sen kiállunk valamely - szerintünk nélkülözhetetlen - változtatás mellett, dühösen nézve azokat, akik lelkesedésünkben nem osztoznak. („Tekintve, hogy a világot a lelkesedés viszi előre, igen szomorú, hogy olyan kevés lelkes emberről mondható el, hogy igazat beszél." - mondta Lord Arthur Balfour brit politikus, és ebben bizonyára nem tévedett.)

Másfelől sosem volt szűklátókörűséggel éljük mindennapjainkat. Sem környezetünk pusztulásával, sem saját leépülésünkkel nem tudunk mit kezdeni. Egyformán értetlenül és elutasítóan állunk szemben az emberi és a földi természet árnyoldalaival.

Az emberi én kiteljesedése elképzelhetetlen tudatos gondolkodás, önérzet és az ezekkel járó egoizmus nélkül. Miként lehetséges mégis, hogy a természetnek ez a magasrendű „betetőzése" magát a természetet látszik veszélybe sodorni? Írásaink más és más területről nézvést vetik fel az élet és halál kérdését. Képet kapunk környezetünk állapotáról és arról, hogy éber tudatunk az érzéki világot a maga természeténél fogva szelektáltan, mozdulatlanná merevítve, szétboncolva veszi magába. így ad ismereteket mindarról, amit vizsgálata tárgyává tesz. Gondolkodásunknak ez a sajátossága minden tudásunkat egyoldalúságra és rész- legességre kárhoztatja. Ezt a tényt azonban sem a technikai civilizáció, sem az orvostudomány, sem a társadalom-irányítás, de még a lelkes környezetvédők sem hajlandók beismerni s tudomásul venni. Enélkül viszont nincs továbblépés. Nem tekinthetünk hiányos adataink és erőszakolt méréseredményeink összefüg­géstelen halmazára úgy, mint valódi megismerésre. Igaz lehet, hogy az érzéki tapasztalatok valójában a szellemi aktivitás ösztönzésére szolgálnak, de szellemi aktivitáson nem elméletek kiagyalását kell értenünk. Még kevésbé szabad az életet elméleteknek és feltevéseknek alárendelnünk.

Mindnyájan testünk kegyelméből élünk és eszmélünk. A földi világra van szük­ségünk ahhoz, hogy természetünket tovább művelni, nemesíteni megtanulhassuk. Erre a szellemi aktivitásra kapunk itt meghívást. Goethe - Eckermann emlékezete szerint - így gondolkodott erről: „Fennmaradásunkba vetett hitem a tevékenység fogalmából fakad; ha ugyanis fáradhatatlanul munkálkodom a halálomig, akkor a természet köteles számomra másik létformáról gondoskodni, mihelyt szellemem nem képes tovább megférni a jelenlegiben." Igen, ezen múlik minden.

„Lennünk kell valamivé ahhoz, hogy csinálhassunk is valamit." „Aki valami nagyot akar csinálni, annak olyan magas szintre kell fejlesztenie művelt­ségét, hogy a görögökhöz hasonlóan képes legyen fölemelni szelleme magasába az alacsonyabb rendű reális természetet, és valósan létezővé tenni azt, ami a ter­mészeti jelenségekben, belső gyengeségből vagy külső akadály miatt csak szándék maradt."